FORRÁS:
Magyar Szó
1995. július 22.
 A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
I.
Egy, népi hangszer "másodvirágzása"
A népzenekutatás fellendülése - 1958-ban csendült fel
első ízben a citera hangja az Újvidéki Rádióban
(Írta és összeállította Király Ernő)
 
Századunk második felében érdekes népzenetörténeti folyamatoknak lehettünk tanúi. Vajdasálban és másutt is a népzenegyűjtés újabb hulláma bontakozott ki. Kálmány Lajos (1852-1919) néprajzkutató és Kiss Lajos népdalgyűjtő nyomdokaiba lépve, Zentán és környékén Fábri Jenő lelkész, Burány Béla, Bodor Anikó, országszerte pedig e sorok írója végzett népzenekutatást, beleértve a népi hangszerek gyűjtését is, amelyeket a Vajdasági Múzeumban és az Újvidéki Rádió épületben tárolt.

Eközben nagy fordulatok történtek a népzene előadóinak berkeiben is. A hatvanas években gomba módra elszaporodtak a reneszánsz zenekarok mintájára alakult, népi hangszereken játszó kisebb-nagyobb csoportok valamint az újdonságszámba ment citerazenekarok. Mindez nagy hatással volt a közízlésre és teljesen háttérbe szorította az amúgy is letűnőben lévő cigányzenekarokat, sőt a tamburazenekarokat is. Az új együttesek megjelenésével az autentikus népdal is mind jobban az őt jogosan megillető helyre került.

A mi citeráink ősi eredetét mi sem bizonyítja jobban, mint ez a kínai zenekart ábrázoló keleti falfestmény a VII-IX. századból, amelynek közepén a zenész - a nálunk is megtalálható - hasáb alakú citerán játszik.
Népi hangszerek után kutatva feltűnt, hogy - főleg Közép-Bácskában - a legelterjedtebb házi készítésű hangszer a citera. Falvainkban szinte minden utcában volt egy, ha nem máshol, hát a padláson.

Egyébként a citera ógörög eredetű szó, a hangszer őse pedig az egy húros hangtávolság-mérő, a monokord, Pitagorasz (i.e. 580 - i.e. 500) görög matematikus és filozófus találmánya. Nálunk e hangszer általános elnevezése citera, de helyenként más elnevezéssel is találkozhatunk: citora, citura, asztali citera, tollcitora, asztali tambura, fekvőtambura stb. Elnevezésüket gyakorta külalakjuk nyomán kapták: fijacitera, kölyköscitora, csikófejes citora, stb. Külalakjuk szerint három fő típust különböztetünk meg: az alföldi, kölykös vagy csikófejes, a hasáb alakú, dúcos és a nyugati oldalíves citerát. A rovátkák elhelyezése a fogólapon kétféle lehet. Az első az egysor-rovátkás, "egíszkottás", vagyis diatonikus. "Ahhó a régi nótáhó nem is kölött félhang" - mondták egyesek. A másik pedig a kétsoros-rovátkás, "fékottás", vagyis kromatikus rendszerű citera. A húrok száma általában 15-20 szál. A dallamhúrokat (5-6 szál) azonos magasságra, a kísérő „vendég” húrokat pedig ettől kvint és oktáv távolságra hangolják.

Kerekes Samu hertelendyfalvi főldműves, hasáb alakú, diatónikus citerájával. (A felvétel 1960-ban készült)
Nálunk a citerának nagy szerepe volt a falvak és tanyák zenei életében, például Moravicán, ahol a télen készített citerákat zsákszámra hordták a vásárokba. A fiatalok citeraszóra tanultak táncolni és énekelni a gyerekbálakban, mógyékban, durindókban. "Vertem nekik ezt a fekvőtamburát, oszt táncót a banda" - mondta Angyal Mihály 65 éves földműves. Az ötvenes-hatvanas években, habár nagyon sok citera volt fellelhető, kevesen tudtak játszani is rajta. Az idősebbek is csak hosszas unszolásra vették elő a hangszert: "Kinek kő ez má manapság, nem divat ez má. Valamikó tolla verték ojan suttyó legények, lányok is verték, tolla kaparászták, ojan szépen szót. A kútkáván esténkint pingették a tollcitorát. Az öreg templomba is verte az imáccságokat..." - mondogatták gyűjtés alkalmával. Szerencsére azonban akadtak olyan citerások is, akik szívesen játszottak. Ezek közé tartozik Szilasi Mihály muzslyai földműves is, aki mintegy száz dallamot tudott muzsikálni. Volt ezek között népdal, csárdás, nóta, kóló, stb.
Szilasi Mihály muzslyai földműves saját készítésű citerájával 1958-ban
A citera hangja 1958-ban csendült fel először az Újvidéki Rádióban. Szilasi Mihály játékát hallhatta a közönség. Rögtön felfigyeltek rá Vajdaság több helységéből is jelentkeztek javaslataikkal a hallgatók. Így az ötvenes évek végétől már egyre gyakrabban hangzott fel citeramuzsika az Újvidéki Rádió műsorán. Ezt az időszakot a citera másodvirágzása kezdetének is nevezhetjük.
 

 FORRÁS:
Magyar Szó
1995. július 29.
 A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
II.
Citerazenekarok
Vajdaságban
(Írta és összeállította Király Ernő)
 
A hagyományos citerazenélést főleg Közép-Bácskában ápolták. Ezt bizonyítják a nagyszámú régi és újabban készült citerák is. Meglepetésnek számított például, amikor népzenegyűjtés közben Bajsán Borús Sándor az iskola tanítója bemutatta a tanulókból összeállított citerazenekarát. A csoport nagyon eredetien hatott: helybeli népdalokat, játszott régi, de még használható citerákon, olyan stílusban, ahogy elődeik zenéltek ezeken a hangszereken. Ez volt 1962-ben az első citerazenekar Vajdaságban. Felnőttekkel, énekesekkel, asszonykórussal kiegészítve azóta is folyamatosan működik. Borús Sándor vezetésével, sajátos dalaikkal és előadásmódjukkal az ország határain túl és a Durindókon is sikeresen szerepeltek.

A hatvanas évek elején szépen fejlődött a citerazenélés. Gogolyák Antal, a csantavéri Néphősök Általános Iskola tanára, diákjaival egy több mint harminctagú citerazenekart alakított. Sikeres szerepléseikről a Jó Pajtás 1964. május 28-i számában olvashattunk összefoglalót:

Diatónikus és kromatikus (csikófejes, hasáb alakú, dúcos és oldaltíves) népi citerák Bajsán 1962-ben (Király Ernő gyűjtése)
"A Néphősökről elnevezett csantavéri elemi iskola diákjai két éve kezdtek munkához. Úttörő próbálkozás volt ez a kísérlet, hisz nagy citerazene-karra sem ők, sem mások nem gondoltak. Megpróbálták, és próbálkozassuk sikerrel járt. (...) Az első lámpalázas, de fergeteges sikerű bemutatkozás az iskolanapján megadta a további lendülete a munkához. Minden fellépés egy díjat, diplomát és rengeteg tapsot hozott.

Subotica, Palics, Zombor, fölvételkészítés a Novi Sad-i Rádióban, Dimitrovgrad, s a becsei szemle a diadalmas állomásai. Tavaly elsők lettek a járási szemlén, az idén ők képviselik a suboticai járást a zenekarok és énekkarok zombori tartományi szemléjén.

Önálló hangversenyt is adhatnak, de 32 emberrel utazni költséges. Az idén kilenc nyolcadikos zenész fejezi be az iskolát. Ők sem hagyják abba a citerálást. Ifjúsági zenekart alapítanak, úgy megszerették hangszerüket.” (A csantavéri citerások nagy sikere, Jó Pajtás, 1964. V. 28.)

Az első iskolai citerazenekar Vajdaságban, Bajsán 1962-ben
E sorok írója a citerákkal kapcsola-tos több évi gyűjtőmunkáját, tapaszta-latait Citera-a jugoszláv magyarok népi hangszere (Citera - narod muzički instrument kod Mađara u Jugoslaviji) címmel egy tudományos dolgozatban fogfalta össze. A do1gozatot 1964-ben jelentette meg a Vajdasági Múzeum szerb nyelven a 12-14 sz. közlönyében. Bori Imre a neves újvidéki irodalomtörténész a Magyar Szóban írt méltatást a dolgozatról:

"KIRÁLY ERNŐ legjelentősebb tanulmányait rangos tudományos intézetek jelentették meg, másik részük viszont a szerző lelkesedéséből és áldozatkészségéből következően alapjában véve magánkiadásként látott napvilágot - szerényen, hiszen újságjaink és folyóirataink nem szokták recenzálni ezeket a külső kiállításukban igénytelen füzeteket; és észrevétlenül is, hiszen legtöbbje szerb nyelven látott napvilágot, tehát távolabb a vajdasági magyar szellemi élet köreitől. (...)

A csantavéri Néphősök Általános Iskola citerazenekara Gogolyák Antal karmester vezetésével 1964-ben
A citeráról írt dolgozatát a Vajdasági Múzeum jelentette meg, s mindeddig ez Király Ernő kutató kedvének legéretteb terméke, különösen ha arra gondolunk, hogy a magyar néprajz egyetemessége sem deríttette fel még a citerával kapcsolatos kérdések szövevényét. Nyilván a falusi kocsmák mulatságainak már nem eszköze a citera, s a magányos zenekedvelő sem citeráját veszi elő. De elég csak a tanulmányhoz csatolt térképre nézni, hogy kiderüljön, a citera egy esztétikum és érzelemvilág kifejezésének fontos eszköze volt tájainkon." (Bori Imre: A népélet mélyéről I., Magyar Szó, 1968. szeptember 22.)
(Folytatás jövő szombati számunkban)


 FORRÁS:
Magyar Szó
1995. augusztus 5.
A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
III.
A "húros orgona"
Kísérletek a hangszer átalakítására -- Öt citera
és tizenhét mikrofon a citrafonban -- Egy új hangszer
születése
(Írta és összeállította Király Ernő)
 
 
Részlet Bori Imrének a Magyar Szó 1968. szeptember 22-ei számá-ban megjelent A népélet mélyéről I. című méltatásából: "Királyt ugyan a citera technikája jobban érdekli, mint a hangszerrel kapcsolatos han-gulatok, de talán éppen ezáltal domborodik ki még inkább ennek a népi hangszernek különös érdekessége és jelentősége, individualizmuson inszisztáló volta; kezdve a hangszerkészítéstől az előadásig. Gazdag nyelvi anyag és bizonyító példák felsorakoztatásával hozza elénk a zenekultúrának, hogy úgy mondjuk, cigányzenét megelőző korszakát, annál is inkább, mert a citera a szegények  zeneszerszáma volt elsősorban.
 
A citera őse, a monokord korai ábrázolása -- AREZZÓI GUIDO ÉS TANÍTVÁNYA, kódexillusztráció (XI. század)
Külön jelentősége ennek a dolgozatnak is, hogy Király a maga gyűjtésének anyagával dolgozik, s kiadványaiból impozáns gyűjtőmunkára következtethetünk. Népszerűsítő publikációi révén néhány gyűjtött dala a jugoszláviai magyar népdalkultúra klasszikus reprezentánsa lett..."
Új hangszer született: A citrafon cínmel, a Magyar Szó 1974. november 10-ei számában Varga Géza számolt be a citera történetének és fejlődésének legfrissebb eredményeiről: "Király Ernő neve nem ismeretlen a Vajdaságban, sőt határainkon túl sem. Népdalgyűjtői munkásságának értéke elvitathatatlan. Most valóban érdekes újdonsággal lepte meg és gazdagította zenei életünket.
 
A csantavéri Néphősök Általános Iskola tanulóinak kis citeraeggyütese 1964-ben
- Körülbelül húsz éve gyűjtöm a citeraanyagot és a hangszeres népi zenét. Munka közben jöttem rá, hogy a citerában sokkal több lehetőség rejlik, mint ahogyan hisszük. Már 1964-ben megjelent egy tudományos munkám a citeráról, kéziratban pedig már megvan a Citeraiskola címet viselő általános iskolai tankönyvem. Ez az egyetlen olyan zeneoktatási tankönyv, amelyben a hangszer készítésének módja is benne van, a citera készítése ugyanis nagyon egyszerű ha ismertek a méretek, néhány deszka, szög, egy kis kézügyesség és húrok kellenek hozzá és máris kész a hangszer.
A csantavéri citerazenekarról már írtak, de a zenekar megszervezését sok minden előzte meg. Király Ernő három hangolású, azaz három nagyságú citerát készített, így van kiscitera, citera és basszuscitera, ami megfelel a hegedűnek, mélyhegedűnek vagy csellónak és bőgőnek. (...)
- Nem voltam megelégedve azzal,amit mindeddig kihoztak a citerából, a lehetőségeket sokkal nagyobbaknak hittem; s most látom, hogy tévedtem. Kezdetként átalakítottam a kísérőhúrokat, kiemeltem őket a többi húr fölé, és így hozzáférhetőbbekké váltak, tehát nemcsak újakkal, hanem vonóval és ütőkkel is meg lehet szólaltatni őket. Utána arra is rájöttem, hogy a többféle anyagból készített ütők más más hangszínt adnak.
Itt még nem állt meg.
 
 
Király Ernő a citrafonnal
A skálát is átalakította úgy, hogy egy oktávot nem 12, hanem 24 hangra osztotta fel, ami azt jelenti, hogy az így szerkesztett citerákon negyedhangok is vannak; ez az ütő hangszereknél, azaz a klaviatúrás hangszereknél újdonság. Még tovább: A citrafonba öt citerát épített be, s ez a hangszer most a húros orgona nevet is viselhetné, mert első pillantásra arra emlékeztet. A citrafonon - persze a név is új -, egy vagy két ember játszhat egyszerre, azonkívül a play backre is lehetőség van, mert a citerákba egy sereg mikrofont épített be, így azután magnetofonnal is kombinálható. Összesen tizenhat mikrofon van a citrafonban, így érte el azt, hogy a hanghatások szinte korlátlan számban kombinálhatók."
(Folytatás jövő szombati számunkban)



 FORRÁS:
Magyar Szó
1995. augusztus 12.
A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
IV.
Az első Durindó
Mi lesz a citrafon jövője? -- A citera--köcsögbőgő kettős
-- Pacsér, 1977. március 5.
(Írta és összeállította Király Ernő)

Varga Géza a Magyar Szó 1974. november 10-ei számában Mi lesz a citrafon sorsa? közcím alatt így folytatta Új hangszer született: A citrafon című cikkét: "A citrafonnal eddig már készült néhány felvétel az Újvidéki Rádióban, s a napokban újabb felvételek készülnek. Vicsek Károly Parlag című filmjének zenéjét, azaz a kísérőzene egy részét is a citrafon szolgáltatta.
- Hogy mi lesz a citrafon sorsa?... A felvételekkel nagyon meg vagyok elégedve, őszintén szólva az én várakozásomat is felülmúlják. Az első nyilvános hangversenyem november 14-én lesz Opatijában a hagyományos Jugoszláv Nemzetközi Zenei Tribünön. Itt a citrafon mint zenekari hangszer és mint kísérőhang-szer fog szerepelni, Ladik Katalin közreműködésével előadjuk az EOIF avantgárd költőcsoport ZAGORICNIK című vizuális verseit. A hangszert természetesen szabadalmaztatni szeretném... (...)
Az eddig elkészült felvételek közül meg kell említeni Király Ernő Diptychon és Evolúció című szerzeményét, Brownnak, egy amerikai szerzőnek a művét, valamint Komadina Refrének című szerzeményét.
Hisszük, hogy a földes falusi szobák után a citera, azaz tovább fejlesztett formája, a cítrafon a hangversenytermekben is megtalálja a maga helyét."
A citerások és citerazenekarok kedvelt kísérő ritmushangszere a köcsögbőgő, köcsögdada. Más tájakon höppögőnek, szötyöknek is nevezik. A hangszer határozatlan magasságú brummogó hangon szól. Alkalmazása az 1600-as évektől követhető: például a regősök köcsögdudával, láncosbottal kísérték éneküket.

 
Köcsögbőgő, köcsögduda -- A garabonci regőscsoport két alakoskodója. A felöltözésük egyes szövegváltozatoknak megfelelően avult, szegényes; régi, széles karimájú pásztorkalap és "tökkolop" (alatta posztókalap), szártekerő, bocskor, kifordított ócska ködmön. A kifordított ködmön korábbi állatbőr-jelmez maradványa. Garabonc, Zala megye
Nemrégen még Bánátban, a Delibláti-homokpuszta falvaiban, tanyáin citeraköcsögbőgő kettős szórakoztatta a lakodalmak, vigadalmak vendégeit.
A hetvenes években a citerazenélés másodvirágzása nagyban bontakozott. A bajsai és csantavéri citerazenekarok mintájára az iskolákban és a művelődési egyesületekben egymás után alakultak a pionír és a felnőtt citerazenekarok: Újvidéken, Pacséron, Becsén, Horgoson, Szabadkán, Muzslyán és más helységekben. Az általános iskolák tantervébe bekerült a citerák tanítása, e sorok írójának megjelent citeraiskolája alapján. A korosabb citerások is bekapcsolódtak ebbe a mozgalomba és dallamismeretükkel, tudásukkal hozzájárultak a műsorok összeállításához, valamint azok előadásmódjához. Ily módon a hagyományos citerazenélés meghatványozódott.
Meg kell itt említenünk, hogy mindehhez egyidejűleg nagyban hozzájárul az Újvidéki Rádió is népszerűsítő adásaival, valamint a szólóciterások és a zenekarok szerepeltetésével.
A citerazenekarokat mind gyakrabban bővítették, színesebbé tették: köcsögbőgővel, furulyával, tamburákkal, valamint énekesekkel, kórussal stb. Ilyen összeállításban önálló hangversenyeket is rendeztek és gyakran szerepeltek különféle alkalmi műsorokban, fesztiválokon stb.
 
Szenete János köcsögbőgős és Biszak Miklós citerás, Fejértelep (Bánát), 1971.
Akkoriban már több száz citerást számlálhattunk Vajdaságban. Felvetődött a gondolat, hogy számukra is szükséges volna hasonló szemléket rendezni, mint a Gyöngyösbokréta. Többször is erre vonatkozó javaslattal fordultam a Vajdasági Zeneegyesületek Szövetségéhez, de különféle okokra hivatkozva mindig elodázódott a seregszemle megszervezése. Időközben a pacséri művelődési egyesület citerazenekarának megbízottja, Végel János felkínálta az Újvidéü Rádió népzenei szerkesztőségének hogy készítsenek néhány felvételt a pacséri citerazenekarral, és egyúttal felajánlotta, hogy a Pacsér Kultúregyesület vállalja a vajdasági citerások első találkozójának megszervezését. A nem sokkal később megalakult szakbizottság tagja volt Varga Péter zenetanár, Gogolyák Antal pedagógus, Jovan Jerkov, a Vajdasági Zeneegyesületek Szövetségének titkára, Bognár László tanító, Végel János, Horváth László zenepedagógus és Radák Xénia tudósító. A szakbizottság elnökévé e sorok íróját választották meg, aki a továbbiakban hét évig végezte ezt a megbízást.  Már az első értekezleten problémák merültek fel: mi legyen a találkozó neve? Javaslatomra a durindó szóra esett a választás. Moholon régen így nevezték a magánházakban rendezett citerás, táncos, énekes összejöveteleket. 1960-ban népzenegyűjtés közben jegyeztem fel ezt a szót. Eredete homályos, a magyar tájnyelvi szótárakban még jövevényszóként sem található meg, nyomtatásban a citeráról szóló tanul-mányaimban jelent meg első ízben.
(Folytatás jövő szombati számunkban)



 FORRÁS:
Magyar Szó
1995. augusztus 19.
A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
V.
Az első Durindó előtt és után
(Írta és összeállította Király Ernő)
 
A Magyar Szó 1977. március 4-i számában A vajdasági citerások pacséri találkozója című írásában Radák Xénia ismertette a másnap első alkalommal megrendezett Durindó programját és ennek kapcsán egy alkalmi pillanatfelvételt készített a citerazenélés pillanatnyi állapotáról, helyzetéről: "A citera ma is a legelterjedtebb népi hangszerünk. Még a közelmúltban is nagy szerepet játszott falvaink zenei életében, a népi muzsikálásban. Igazolja ezt a falun talált hangszerek nagy száma is: a falunak szinte minden utcájában található citerás, s hangszer is, ha máshol nem - a padláson.
Victor Vasarely: Citera, 1955-67, Vasarely Múzeum, Pécs (NádorcKatalin felvétele)
Emberemlékezet óta ez volt a szegényebbek, falusiak, tanyaiak hangszere. Valaha a falusi ifjúság főleg a citerazenére tanult táncolni. A falusi bálakon, táncmulatságokon, fonókban, gyermekbálakon is citerán muzsikáltak. A népi vigasságnak ezt a formáját citerabálnak, kisbálnak, durindónak (innen a vajdasági citerások pacséri találkozójának Moholon honos neve), cécónak, móvának, poszetának, tollfosztónak nevezik. A hangszer gyakori használatát lehetővé tette, hogy házilag elkészíthető, mindig kéznél van, könnyen vihető, olcsó, és nincs ráutalva más hangszerre.
A hangszer a hetvenes években reneszánszát éli, igazolja ezt a vajdasági citerások pacséri találkozója is: mind többen tanulnak meg citerázni, a hangszert elkészíteni, az idősebbek előveszik a padláson porosodó hangszerüket, felelevenítik tudásukat, szinte újra felfedezik a citerát, citerazenekarokba tömörülnek s a zenekedvelőknek mind nagyobb tömegét szórakoztatják.
A citerát eddig csak szólóhangszerként ismertük, férfiak, nők gyerekek játszottak rajta, de az utóbbi években egymást követik a citerazenekarok megalakulásáról érkező hírek.
A hatvanas évek közepén a csantavéri Néphősök Általános Iskolában citerazenekar alakult Király Ernő és Gogolyák Antal kezdeményezésére, később Újvidéken a József Attila Általános Iskolában is létrejött hasonló zenekar majd Muzslyán, Csókán, Pacséron, Horgoson, Becsén is alakult citerazenekar. Magyarországon és Románia magyarlakta településein is működnek hasonló zenekarok.
Ez nemcsak a kollektív játék lehetőségeiről, hanem arról is tudósít bennünket, hogy a citerálás hagyományozódik, továbbél, nemcsak az idősebbek, a hagyományőrzők, hanem a fiatalabb nemzedék zenei igényeit is kielégítve.
A Pacséri Művelődési Egyesület citerazenekarának kezdeményezésére, Végel János odaadó szervezői munkájával, az Újvidéki Rádió magyar népzenei osztályának támogatásával, március 5-én sor kerül a vajdasági citerások pacséri találkozójára.
Ez a tömegesnek ígérkező találkozó nemcsak a népi hagyományápolás ügyét kívánja előbbrevinni, hanem, reméljük, a műkedvelő népi zenélőknek ez a szemléje - megmozdulása, serkentőleg fog hatni Vajdaság zenei életének fejlődésére is.”
 
A pacséri citerazenekar 1977-ben
"Az érdeklődők és szervezők a találkozó időpontja előtt 28 nappal találkoztak először, s állapították meg a találkozó felépítését, lebonyolításának formáját, körülményeit" - írta szintén Radák Xénia, az Újvidéki Rádió népzenei osztályának külmunkatársa, lel-kes szervező, a Magyar Szó 1977. március 17-ei számában Még egyszer a vajdasági citerások pecséri találkozójáról című cikkében. -- "A jelentkezők által kitöltött bejelentő lapok igen értékes adatokat szolgáltatnak mind a citerásokról (életkor, zenei ismeretek, foglalkozás), mind a hangszerről a citeramuzsikáról. A pacséri érdeklődők március 1-jétől a szövetkezeti otthon irodahelyiségének kirakatában ismerkedhettek a citeráról rendezett kiállítással. Király Ernő fotó- és kottadokumentumai, a hangszerrel kapcsolatos feljegyzései, zenetörténeti emlékek, komolyzenei szerzemények partitúrái, különböző típusú citerák alkották a kiállítás anyagát.
A találkozó műsorában tizennégy szólóciterás, nyolc citerazenekar és három népi énekes szerepelt. A műsor időtartama 240 perc volt (...)
Az érdeklődés és a jelentkezések alakján a Durindót valószínűleg jövő-re is megszervezik. Időpontjáról, szervezőjéről, felépítéséről, jellegéről (...) szeptember végén, október elején a már megválasztott 9 tagú szervezőbizottság dönt. A vajdasági citerazenélés serkentése, fejlesztése érdekében a Vajdasági Zeneegyesületek Szövetsége az ősz folyamán 3-4 napos szemináriumot szervez a citerazenekar--vezetők, tagok, szólóciterások részére.
(Folytatás jövő szombati számunkban)



 FORRÁS:
Magyar Szó
1995. augusztus 26.
A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
VI.
Durindó a rádióban
Az Újvidéki Rádió népzenei osztályának új műsora –
A parasztciterák versenye
(Írta és összeállította Király Ernő)
A Magyar Szó RTV-ÚJSÁG című műsorfüzetében 1977. április 9-én egy nagyobb cikkben "egyszerűen" csak Durindó címmel harangozták be a citerások azonos című első találkozójához kapcsolódó, akkor induló új rádióműsort: "Aki csak eljött és fellépett örömmel mutatta be tudását, szívvel-lélekkel adta elő a kedves, erre az alkalomra, találkozóra nagy műgonddal begyakorolt zenedarabokat. A különböző életkorú és gyakorlatú citerások muzsikája a citerának a népi zenélésben betöltött szerepe, lehetőségei szinte minden árnyalatát érzékeltette, s talán ezeknek az árnyalatoknak a sorakozása, váltakozása kötötte le legjobban a zsúfolásig megtelt terem közönségének figyelmét.

A DURINDÓ műsorának első és második részét az Újvidéki Rádió hét 30perces adásban mutatja be. Az első DURINDÓ adást április 15-én hallhatják (URH-n 18. 30-19.00). Valójában ezzel az adással indul be az Újvidéki Rádió magyar népzenei osztályának egyik újabb állandó műsora is. Ezekben a pénteki félórás műsorokban kizárólag citeramuzsikát hallhatnak. Ezen kívül tájékoztatást a szólóciterások, citerazenekarok játékáról, továbbá a citera készítésével kapcsolatos tudnivalókról, s nem utolsó sorban helyet kapnak benne a modern komolyzene citerára komponált szerzeményei, más népek citerazenéje és citerával kapcsolatos riportok is."

Nagy gond volt, hogy azoknak, akik citerázni szerettek volna -- főleg a kezdőknek -- nem volt hangszerük. A régi hangszerek nagy része nem volt alkalmas a gyakorlati zenélésre. Ezért az ügyes barkácsolók, főleg a régi citerák mintájára megkezdték a hangszer gyártását. Jó citerák születtek Pacséron, Becsén, Horgoson, Csókán és Szabadkán.

A citerák minőségének javítása érdekében tanácskozásokat is tartottak, melyeken Stevan Beli hivatásos hangszerkészítő hasznos útmutatásokkal látta el a citerakészítéssel foglalkozókat.

Lássuk most a parasztciterák versenyét meghirdető felhívás egy részletét:

"DURINDÓ
A parasztciterák versenye
1977. június 12-én, vasárnap az Újvidéki Rádió M-stúdiójának előcsarnokában jelentkezési lap a házi készítésű parasztciterák készítőinek és tulajdonosainak:
  • a találkozón mindenki részt vehet, akinek van, vagy készít parasztciterát,
  • mindenki korlátlan számú citerát hozhat,
  • a szervezők előadást tartanak a citerakészítésről, a díszítésmódokról és a citeratípusokról,
  • szakbizottság értékeli és díjazza a legjobb hangú, legprecízebben elkészített, legeredetibben díszített és a legjobban behangolt citerákat,
  • jelentkezési határidő: 1977. június 6."
  • A Magyar Szó 1977. június 14-i számában beszámoló jelent meg a találkozóról: "Durindó név alatt vasárnap délelőtt Újvidéken, a Rádió M-stúdiójában nagy sikerű találkozót tartottak a vajdasági citerások. A találkozón Bánszky Mária, a Vajdasági Múzeum néprajzosa a citerák díszítéséről, Stevan Beli hangszerész a citerák készítéséről, Király Ernő, az Újvidéki Rádió népzenei osztályának szerkesztője a citerák fajairól beszélt.

    A megbeszélés után osztályozták a citerákat és a Jugoszláviai Gyűjtők Egyesületének bíráló bizottsága az aranyérmet a legszebb díszítésű, jó hangzású, alapjában hagyományt őrző citera tulajdonosának, a zentai Göblös Dezsőnek ítélte oda. Ezüstérmet kapott Márksz Mihály (Kishegyes), bronzérmet pedig Gyarmat György (Mohol). A résztvevők megalakították a JUGYE citerázók klubját."
    (Folytatás jövő szombati számunkban)



     FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. szeptember 2.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    VII.
    Citeraiskola
    1977 novemberében jelent meg az első citeratankönyv
    -- Minden évben Durindó -- A citerások és
    zenekarvezetők első szemináriuma
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
    A Pacséron megtartott első Durindó sikere után a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a rendezvényt évente legalább egyszer vagy többször is meg kell szervezni, de minden alkalommal más helységben. Ez meg is történt. Újvidéken 1977. június 12-én, Muzslyán 1978. március 18-án, Horgoson 1979. március 17-én, Kikindán 1980. október 18-án, Becsén 1981. június 6-án, Topolyán 1982. június 20-án, Temerinben 1983. június 4-én volt Durindó.
    A vajdasági citerásokés citerazenekar-vezetők első szemináriumának résztvevői (Muzslya, 1978. január 21.)
    A citera és a Durindó krónikája a sajtóban megjelent cikkekkel, cikkrészletekkel folytatódik:

    "Megjelent a magyar paraszt-citerajáték iskola jellegű elsajátításához szükséges első citeraiskola. Szerzője: Király Ernő. Kiadta a Vajdasági Zenei Egyesületek Szövetsége, 1977 novemberében.

    Ezzel kapcsolatban Király Ernő a következőket mondta:
    -A citerajáték eddig, mint a népdalok is, hallás útján terjedt. Ahogyan az aprólékosan, jól lejegyzett népdalokat a hagyományos éneklést megközelítőleg el lehet énekelni, hasonlóképpen lehet megtanulni a citeraiskolából is citerázni. A 120 oldal terjedelmű iskolából a kezdő a következőket tanulhatja: általános tudnivalók a hangszerről, elkészítése (mm-ben adott méretek, munkamenet, húrozás, hangolásajánlatok alapján), általános zeneelmélet, s utasítások a játék elsajátításának módjára.

    A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület pionír citerazenekara 1977-ben
    A dallampéldákat, a legkisebb terjedelmű (2 hangból álló) gyermekdalokból a nagy terjedelmű különféle hangnemű magyar, szerb, szlovák, ruszin, román, szlovén, macedón, Crna Gora-i, orosz, stb. népdalok citeraátiratait, ha valaki végigmuzsikálja, gyakorolja, megtanulhat kottából hagyományosan citerázni. Ez különösen azoknak a fiatal citerázni óhajtóknak fontos, akiknek nincs módjukban hallás után megtanulni hagyományosan muzsikálni, s azoknak, akik az iskolában szeretnének megtanulni, illetve tanítani citerázni."(Radák Xénia, Magyar Szó, 1978. január 17.)

    "Január 21-én, Muzslyán, a negyedik Durindót megelőző kerekasztal-beszélgetés résztvevői jelen lesznek, bekapcsolódnak a Vajdasági Zenei Egyesületek Szövetsége által szervezett szeminárium munkájában is. A citerakultúra terjesztéséről, a citerazene tanulásának módszereiről, a néhány hónapja megjelent, kézitár gyanánt sokszorosított Citeraiskolája kapcsán beszél majd KIRÁLY ERNŐ népzenekutató, az Újvidéki Rádió magyar népzenei osztályának szerkesztője.

    A szeminárium témái a következők:

    - általános ismertető a citeráról (eredete, elterjedése, elnevezései, szerepe a népi zenélésben stb.);
    - hagyományos muzsikálás a citerán;
    - csoportos unisono muzsikálás;
    - zenekarszerű citerázás;
    - a citera társítása más népi hangszerekkel (köcsögduda, furulya, dob stb.);
    - citera korunk modern zenéjében, a behangosított hangszer kevésbé ismert megszólaltatási lehetőségei.
    Az előadást fénykép- és zenei illusztrációk egészítik ki, a résztvevők is elmondhatják saját tapasztalataikat, észrevételeiket a felsorolt témákkal kapcsolatban.

    A Vajdasági Zenei Egyesületek Szövetsége által szervezett, Király Ernő irányította vélemény- és tapasztalatcsere eredményei bizonyára a IV. Durindó műsorának színvonalára is hatással lehetnek. (Radák Xénia, Magyar Szó, 1978. január 21.)
    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. szeptember 9.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    VIII.
    1978: a negyedik Durindó
    A citerazene egyre népszerűbb -- Szólóciterások,
    citerazenekarok és népi énekesek is -- Kalász János: A
    zene mint orvosság
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     

    ">>Mi, akik járjuk a vidéket, és keressük a kultúra megnyilvánulási formáit, ma este nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a citerazene ilyen magas szinten áll..., hogy nemcsak az idősebb generációk hangszere a citera, hanem az újabbaké is. A kezdeményezést fel kell karolni, s a találkozót minden évben megrendezni....<<

    A találkozónak az volt a célja, hogy meglássuk, mi van és mi nincs. Természetesen a következő találkozónak már más jelleget kell adni."

    Az első DURINDÓ kerekasztalbeszélgetésén, az előadás után hangzottak el ezek az impressziók 1977. március 5-én. A második és harmadik DURINDÓ (a citerások újvidéki bemutatkozása, illetve a parasztciterások versenye) mellett még számos figyelemre méltó szereplése volt a vajdasági citerásoknak a zenei szemlék alkalmával.

    Újabb zenekarok alakultak, s a meglévők is nem csak repertoárjukat bővítették, hanem tagságuk is gyarapodott.
    Például a becsei Batyu zenekar, amelynek az első és második Durindó alkalmával két citerása és egy köcsögdudása volt, most már öt citerása van, s a köcsögdudás mellé csatlakozott még egy furulyás és népdalénekes is. A citerazenélés egyre népszerűbb, s olyan hagyományai, gyökerei vannak, amellyel kevés más hangszeres zene dicsekedhet. Király Ernő citeraiskolájának megjelenésével pedig a citerairodalom kialakulása is megkezdődött. A muzsikálók soraiban szinte minden korosztályhoz tartozók és a legkülönfélébb foglalkozásúak vannak, legnagyobb örömünkre nagyszámú általános és középiskolás is. A rádió magyar népzenei osztályának és szakemberek támogatásával egy nagy jövőjű citerakultúra alakulhat ki. A hagyományos citerazene mellett a hangszer szinte határtalan lehetőségeinek figyelembevételével egy egészen sajátos, újszerű muzsikálás bontakozhat ki, s mivel a hangszer megépítése, elkészítése is igen egyszerű, újításokat várhatunk ezen a téren is. Bizonyára lesznek konkrét eredményei a citerások muzslyai szemináriumának.

    A tóbai Kalász József 1903-ban született, 73 éves korában alakított citerazenekart
    A IV. DURINDÓT március 18--án, szombaton, a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében tartják. A januári előkészítő megbeszélésen a szervezők és a citerazenekarok vezetői meghatározták a találkozó időpontját, helyét, a fellépők műsorának maximális időtartamát, megállapodtak néhány rendezési és anyagi jellegű kérdésben is. Tehát szólóciterások és citerazenekarok szerepelnek majd, népi énekesek is fellépnek velük, délután 3 órai kezdettel megtartják a TANULJUNK CITERÁZNI című tanórát, a citerazenekarok vezetői, kiváló citerások mondják el, hogyan tanítanak (tanulnak) citerázni. A munkát Király Ernő vezeti. Ezenkívül egy kiállítást is rendeznek a citeráról a helyi általános iskolában.

    Milyen eredményei, lesznek ennek a IV. DURINDÓ-nak, hány részvevője lesz, milyen produkciók lesznek, milyen újdonságokat hoznak, lesznek-e felfedezettjei, figyelemre méltó válogatások, játékmegoldások, zenekarösszeállítások, citerások, citerák, milyen távlatokat nyit ez a találkozó a citerazene népszerűsödésében, fejlődésében? Megalakul-e itt a tervezett vajdasági citerazenekar? Kik lesznek a tagjai, s milyen terveket fognak megvalósítani?

    Ezekre a kérdésekre is választ adhat a holnapi rendez-vény." (Radák Xénia: A IV. Durindó Muzs-lyán, Magyar Szó, 1978. március 17.)

    Kalász János 73 évesen citerazenekart alakított Tóbán és még 75 éves korában is szívvel-lélekkel pengette citeráját. "A tóbai KALÁSZ János bácsira élőújságunk elő-készítése közben figyeltünk fel. Érdekességként akkor hallottuk Aranyos Károlytól, a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnö-kétől, hogy János bácsi 73 éves korában kezdett el a műkedvelés iránt érdeklődni, méghozzá akkora lelkesedéssel, hogy két évvel ezelőtt a tóbaiak citerazenekarát is megalakította, Bálint István, Török András, Gábor István, Varga Mihály közreműködésével és Szabó Zoltán hetedikes általános iskolás diák felkarolásával. Ez a zenekar azóta kétszer--háromszor próbál hetente, a hajlott korú, de még mindig friss, jókedvű Kalász János bácsi vezetésével. Ahogy mondják, ő a zenekar szíve, lelke.

    Ezt jóleső éréssel támasztja alá János bácsi is, akit a napokban kerestünk fel otthonában:

    - "A romániai Majlát faluban születtem, 1903-bar, szüleimmel együtt 1914-ben kerültem ide, gróf Csekonits birtokára. Világéletemben szolga, napszámos voltam, túrtam a földet, gondoztam, ajnároztam a jószágot, három évig pedig pásztorkodtam. Amikor a felszabadulás után, 1946-bar földet kaptunk, akkor kezdtük csak el a magunk világát élni. (...) Nyilván van, aki meglepődött, hogy 73 éves koromban alakítottam zenekart a tóbai művelődési egyesületben, de én nem találok ebben semmi furcsát. Inkább azt szeretném bebizonyítani, hogy az ember, amíg csak él, nyújthat valamit a közösségnek." (Szűcs Imre: A zene mint orvosság, Szivárvány, a Magyar Szó melléklete, 1978. március 22.)

    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. szeptember 16.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    IX.
    "...oda teszi mellém a tamburát is a
    koporsóba"
    Kalász János: "nekem folyton a zenén jár az eszem" -
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
    "- De nemcsak napközben van ez így, hanem a koromsötét vagy csillagfényes éjszakákon is, amikor nem jön szemünkre álom, mert már öregek vagyunk, és csak forgolódunk az ágyon, mint kotlós a fészkén. Ilyenkor mondom is az asszonynak: te, Margit, nekem most eszembe jutott valami, fölkelnék, eljátszanám! Ő meg csak dünnyög, zsörtölődik, hogy nekem folyton a zenén jár az eszem. Többször meg is jegyzi epésen, hogyha majd meghalok: oda teszi mellém a tamburát is a koporsóba." - mondta a 75 éves Kalász János bácsi Szűcs Imre sorozatunk előző részében (a múlt szombaton) már idézett A zene mint orvosság című cikkében a Ma-gyar Szó Szivárvány című mellékleté-nek 1978. március 22-i számában, majd így folytatta: "Persze, tudom én, hogy mások ilyenkor már tele vannak panasszal, többet beszélnek a halálról, mint az életről, én azonban amondó vagyok, hogy a zene néha jobban gyógyít és többet jelent, mint az orvosság. Csak azt sajnálom, hogy szolgagyerekként sohasem járhattam zeneiskolába, mert az lett volna az én gyöngyéletem. (...) A nyáron azonban még szeretnék Srpska Kapelára és a magyarországi Nagyszénásra is eljutni a zenekarommal, mert már nagyon várnak bennünket. Ameddig bírom, >>zörgetni akarom a szerszámomat<<, ha meg mégis le kell tennem, akkor azt szeretném, hogy a kollégáim, meg az ilyen jó hallású kis Szabó Zolik folytassák tovább. (...) Mert aki a nótát szereti, mintha a virágot szeretné. Afelett még az ég is kiderül... És higgye el, jó érzés az is, ha az ember tudja: 75 évesen is kell valakinek, gondolnak rá."
    Kalász János bácsi 1978-ban
    A Magyar Szó 1978. április 10-i számában jelent meg V. Daróczi Júlia A Batyu citerazenekar című írása, melyben a becsei fiatalok népi együttesét mutatta be: "...ezek a fiúk otthon próbálnak, hol az egyiküknél, hol a másikuknál, a hangszereket, a citerákat és a köcsögdudát saját pénzükön vették, azaz saját maguk készítették. A >>viseletüket<< az egyik tag, a zenekar vezetője, Kiss László szabó varrta a saját ízlése és a régi képeken látott viselet alapján. (...)
    A becsei Batyu citerazenekar három tagja 1977-ben: Szűcs Sándor és Kiss László citerás, valamint Bálind György köcsögdudás.
    Hogyan lesz, sikerélmény az öntevékenységből? Az egykori tanító néni révén a Petőfi Sándor Általános Iskola tánccsoportját segítjük ki, a Májusi Játékokon pedig a színjátszó csoportot is egy lakodalmas jelenetben. A helybeli meghívásokat eddig mindig szívesen elfogadtuk, műkedvelő alapon, díjtalanul. A zenekar elnevezése is népi szokáshoz fűződik. Sokáig tanakodtunk, mi legyen a nevünk, aztán a Batyu mellett döntöttünk, régi szokás a batyubál, citerazene mellett költeni el az összehordott elemózsiát. Az elnevezés jelkép is, a Batyu >>kockái<< vagyunk valamennyien, mi ezt úgy mondjuk, hogy egy-egy darab mákos. Terveink? A zenekar három tagja nem ismeri a kottát, módot szeretnénk találni rá, hogy elsajátítsák. És nem titkoljuk, szeretnénk, ha Becsén kívül is megismernének bennünket. A szakmai támogatás nagyon hiányzik. Nehéz eldönteni ugyanis, hogy mi a tiszta népi forrás, és mi a műdal. Közülünk Csábi Laci a >>tiszta forrás<< - élcelődnek a fiúk -, ő az aki 150-160 dalt is eljátszik hallás után. A citerája, mellénye is régi és e tájról való. Mi ötvenet tudunk eljátszani közösen, újabban énekelünk is hozzá. Miért csináljuk?

    Bálint György - Zeneszeretetből. Műkedvelő alapon a legerősebb hajtóerő az önkibontakozásra a sikerélmény. És szórakozunk is egyúttal. (...)

    Az első Durindó plakátja - Pacsér, 1977. március 5.
    Kiss László, a zenekar vezetője: - (...) Ha elkészül az új műve-lődési otthon, annak keretében szeret-nénk tevékenykedni. Az önképzésre is sokat gondolunk. A muzslyai citerazenekarok szemléjén Király Ernő Szűcsöt és engem javasolt Vajdaság reprezentatív citerazenekarába. Természetesen elvállaljuk, az ott szerzett tudást meg átvisszük a zenekar többi tagjára.

    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. szeptember 23.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    X.
    Szaktanácsadás
    és tapasztalatcsere
    Zene mindenkinek - Az V. Durindó Horgoson -
    Célszerűbb formábam
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     

    "Talán nem kell különösen hangsúlyozni, hogy zenei életünk tartalma és szintje végeredményben nem attól függ, hogy néhány tartományi szintű zenei intézmény és szervezet évi költségvetése hány százalékkal nagyobb. Sokkal inkább azt kellene elérni, hogy minél több dolgozó és fiatal számára legyen hozzáférhető az aktív muzsikálás. Egyszerű példával élve: a rádióban hallható komor kórusmuzsikát az értékelheti igazán, aki maga is énekelt már valamilyen kórusban.

    Ezt az utat kellene járhatóbbá tenni. S nem véletlen, hogy e felismerés nyomán az egyik községünk harmonikazenekarának európai hírére büszke, a másik körség arra, hogy a cementgyári munkások gyerekei zongorázni tanulnak... A példákat itt is sorolhatnánk, de végül csak egyet említhetnénk meg, a citerások Durindó elnevezésű találkozóját, amely - a rokonszenves elképzelés nyomán - megmozgatta szinte egész tartományunkat.

    (Dormán László felvétele)
    1977. június 12-e: "Durindó név alatt vasárnap délelőtt Újvidéken a Rádió M stúdiójában nagy sikerű találkozót tartottak a vajdasági citerások. A találkozón Bánszky Mária, a Vajdasági Múzeum néprajzosa a citerák díszítéséről, Stevan Beli hangszerész a citerák készítéséről, Király Ernő, az Újvidéki Rádió népzenei osztályának szerkesztője a citerák fajairól beszélt."
    Szűkebb környezetünkben: a községünkben, a tmasz-okban kell tehát utánanézni a lehetőségeknek, ott kell kezdeményezni. Csak akkor lesz a zene mindenkié." (Sinkovits Péter: Zene mindenkinek, Dolgozók, 1978. április 27-ei és május 4-ei datálási duplaszáma.)

    "Az V. Durindó nagyméretű találkozó lesz, mivel a szervezők lehetőséget adnak minden citerázni tudó vajdaságinak, hogy bemutatkozzon. A várható tömegesség a hangszeres zenélés gyakorlatának és a citerának mint zeneileg és az elkészítés szempontjából is igen hozzáférhető hangszernek a népszerűsí-tése miatt is fontos, mert hozzájárulhat annak az elképzelésnek a megvalósu-lásához, amely a magyar népi citerát szervesen beépítené a tanulóifjúság ze-nei nevelésébe az általános és zeneiskolai oktatás tervezett közreműködésével.

    Ács József: Citerás
    A szaktanácsadás és a tapasztalatcsere a már működő citerások hangszeris-meretét és zenei tudását hivatott fejleszteni azáltal, hogy a kísérletező kedvűek, az elektronika adta lehetőségek alkalmazása iránt érdeklődők megismerhetik az akusztikus citera zenei lehetőségeit, és későbbi munkájukba be is építhetik ismereteiket, s új színt adnak majd ezáltal a citerázásnak. Azok pedig, akik még népdalokat játszanak, de már érdeklődnek a népdalfeldolgozások és a citerára írott kompozíciók iránt, utasítások, gyakorlati példák, kották útján jutnak közelebb céljaik megvalósulásához, ez pedig a citeramuzsikálás repertoárjának gazdagodását és fejlesztését jelentheti.
    A CITERÁZÁS TOVÁBBFEJLESZTÉSE

    Nem a hagyományos értelemben ismert népzenei fesztivál lesz Horgoson az V. Durindó, hanem a hajdani batyubálak, gyermekbálak stb. mintájára (sok fel-lépő még maga is személyes résztvevője volt ezeknek az összejöveteleknek), vagyis a táncos, énekes falusi szórakozási alkalmak nagyméretű és a citerára összpontosító változata lesz. (...) A zsűri álta1 legjobbnak értékelt előadók 19 órakor a művelődési ház nagytermében hangversenyt rendeznek, az Újvidéki Rádió is hangszalagra rögzíti a műsort.
     

    CÉLSZERŰBB FORMA

    Kiállításon bemutatják a magyar népi citerát, a fényképeken, kottákon, ta-nulmányokon, cikkeken, könyveken kívül mindenki kiállíthatja saját citeráját is (régi és új hangszereket egyaránt), ugyanakkor kottákat és citerákat is lehet majd vásárolni. A citerakészítők és -díszítők műhelyt fognak berendezni maguknak, ahol terveznek, szabnak érintőket raknak le, húroznak, faragnak, festenek stb., Király Ernő pedig a hangszedővel behangosítható (így már akusztikus) citera elkészítéséhez, alkalmazásához, valamint a népdalfeldolgozások és komolyzenei szerzemények stb. előadásához ad majd utasításokat. (Radák Xé-nia: Horgoson lesz az V. Durindó - A helyi művelődési egyesület rendezi meg március 17-én, Magyar Szó, 1979. február 15.)

    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. szeptember 30.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    XI.
    Az V. Durindó
    Szakmai szempontok - Új utak és lehetőségek - Hol
    vannak a szakemberek? - Pajtások a Durindón
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
    "A figyelem elsősorban a produkciók zenei színvonalára, a műsormeg-formálásra, az új hangszerek akusztikai és külalaki tökéletesítésére irányul majd. A tervek és az előkészítő értekezleten tanúsított érdeklődés alapján a rendezvény gyakorlati és szakmai szempontbál is célszerűbb lesz más ha-sonló népzenei rendezvényeknél, vagy akár az első Durindónál." (Radák Xénia: Horgoson lesz az V. Durindó - A helyi művelődési egyesület ren-dezi meg március 17-én, Magyar Szó, 1979. február 15.)

    "Mozgalmas, forgalmas volt az elmúlt hétvégén a horgosi Művelődési Otthon és egész Horgos: a vajdasági citerások - zenekarok és szólisták - ötödik találkozója, a Durindó '79 gyűjtötte egybe a citeramuzsika híveit, barátait. Nemzedékek találkozójának is nevezhetnénk, és nem tévednénk: a legfiatalabbak, akik még csak ízlelgetik a csengő-bongó húrok muzsikáját és az évek súlya alatt meggörnyedt öregek, akik tétován keresik fiatalkoruk emlékei között a feledésbe merülő dallamokat - egyforma lelkesedéssel, a dal, a muzsikálás szeretetével táncoltatták a húrokon a kemény pulyka- vagy lúdtollat.

    Huszonöt együttes és majdnem ugyanennyi szólista - csaknem négy-száz részvevő - váltotta egymást a színpadon, a hagyományos citerazene mellett az új törekvések egy-egy felvillantására is lehetőséget teremtve. Az elmúlt évek durindóinak sajtóvisszhangját, a citera és a citerajáték elemeit bemutató kiállítás művelődéstörténeti vonatkozást is adott ennek a találkozónak.

    Muzslyától Horgosig, a tavalyitól az idei Durindóig történt egy és más a citeramuzsika területén. Ezt bizonyítja nemcsak az együttesek számának gyarapodása, hanem a minőségi javulás is, mely egyrészt a zenei anyag letisztulásában, a technikai előrehaladásban, másrészt pedig az új utak és lehetőségek kutatásában nyilvánult meg legerőteljesebben. A csókai pionírok tiszta kicsengése, a muzslyaiak feszes ritmusa, a bajsaiak három nemzedéket felsorakoztató zenekara és menyecskekórusa éppúgy sokáig emlékezetes marad, mint a tornyosiak Bartók feldolgozásai, vagy a becsei Batyu zenekar új utakra lelő próbálkozásai.

    A közönség érdeklődése (zsúfolt terem előtt zajlottak le a hangversenyek) azt bizonyítja, hogy ennek a muzsikának van közönsége." (Szöllősy V.L.: Népünk lantja, a citera, Dolgozók, 1979. március 22.)

    "A tömegesség tehát már önmagában jelzi, hogy mennyire népszerű hangszerré vált ismét Vajdaságban a citera. Viszont arra is fel kellett fi-gyelnünk, hogy a kereken 25 helységet képviselő csoportok zömét ismert vagy még ismeretlen, de egyaránt lelkiismeretesen dolgozó szakemberek (többségükben zenetanárok) készítették fel. Kár, hogy a találkozó keretében megrendezett beszélgetésen nem kértek szót közülük többen, hogy az amatőrökkel való munka időszerű kérdéseiről vita alakuljon ki. Azt ugyancsak észre kellett vennünk, hogy a gyakorló pedagógusokon, illetve a csoportok vezetőin kívül alig jelentek meg a Durindón más zenei szakem-berek. Például a tartományi szintű fórumok és tudományos, valamint egyéb intézetek képviselői hiányoztak a bírálóbizottságból, amely a mostaninál több tagot is számlálhatna. (...)

    A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület Ifjúsági citerazenekara 1977 áprilisában
    A szemle gálaestje előtt tartott értékelésében Király Ernő ismertette az együttesek játékával kapcsolatos észrevételeit. Megjegyezte, hogy a népzene mai népszerűsége lehetővé teszi a számunkra, hogy a jövőben helyesen meg-komponált műsorokkal bővítsük a folklór kedvelőinek táborát. Mert habár óriási munkát fektettek be előkészített zeneszerszámaikba a műkedvelők, arra nem ügyeltek kellőképpen, hogy stílus szerint állítsák össze repertoárjukat. Gyakran előfordult, hogy magyar nótákat, sőt régi, szirupos slágereket kevertek a népdalok közé. Máskor viszont, ha csak népdalokat szerepeltettek is összeállításukban, ezeket nem csoportosították stílusuk szerint: olykor a régi stílusú népdalt újabb stílusú követte, majd ismét régire csaptak át. Ezeknek a hibáknak az elkerülése nyilvánvalóan nagyobb elméleti ismereteket követel meg, a szakemberek segítségét teszi szükségessé. (...)

    Mindenkit meglepett, hogy egyetlen népballada sem hangzott el a találkozón. Arról tudunk, hogy ilyeneket játszanak a zenekarok. A gyermekdalok szintén hiányoztak, habár több gyermekkar játékában is gyönyörködhettünk." (Csordás Mihály: Durindó '79, 7 Nap. 1979. március 23.)

    "A vajdasági citeraegyüttesek idei találkozóját, sorrendben az ötödik Durindót Horgoson tartották meg. A rendezvényen 25 zenekar és 24 szólista lépett fel, közöttük néhány gyermekegyüttes is: Kanizsáról, Ürményházáról, Csókáról, Tornyosról stb." (Pajtások a Durindón, Jó Pajtás, 1979. március 29.)

    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. október 7.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    XII.
    Utóhang az V.-hez
    Illés bácsi, a citerakészítő - Egy olvasói levél - A
    legjobb az égetéssel történő díszítési eljárás, a
    fedődeszkát ragasztással rögzítsék - Ügyelni kell a
    faanyag kiválasztására is
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
     

    "Falunkban, Ostojićevón, talán mindenki ismeri Vastag Illés bácsit, akinek kedvenc időtöltése a citerázás. Mivel azt hallottam, hogy a maga citerakésztéssel is foglalkozik, felkerestem otthonában.

    Illés bácsi elmesélte, hogy 8-9 éves korában édesapjától tanult meg ezen a népi hangszeren játszani. Öt évtizeden keresztül rengeteg népdal csendült már fel ujjai alatt. Nem kis büszkeséggel árulta el azt is, hogy sok citerát készített már el életében.

    - Nem múlik el egy este sem anélkül, hogy egy-két nótát ne játszanék el, csak úgy a magam szórakoztatására - mondta. - Játék közben felelevenednek bennem az emlékek, gyermekkorom, amikor édesapám türelmesen tanítgatott, hogyan kell kicsalni a szép hangokat a citera húrjaiból.

    Illés bácsi szívesen és nagy örömmel adja át tudását másnak is. Most unokáját, Arankát tanítgatja.

    Megköszöntem Illés bácsinak a beszélgetést, no meg azt, hogy kéré-semre eljátszott nekem néhány szép népdalt." (Borsos Sári: Illés bácsi, a citerakészítő, Jó Pajtás, 1979. március 29.)

    "Megvallom őszintén, már na-gyon vártuk. Mindjárt az elején leszögezem, nem is csalódtunk benne. Egy újságíró, Szöllősy V. László már írt róla. De én az egyszerű kultúrmunkás szemével láttam és végiggyönyörködtem a délelőtti és délutáni selejtezőt, és azután este a gálaestet is.

    Durindó. Már a neve is megkap, kedves, szinte nemzetközi íze van.

    A délutáni selejtező után Király Ernő, aki tudomásom szerint megszervezte ezt az egészet, egy kis beszélgetésre hívta fel a közönséget, de az egyik zsűritag valami oknál fogva, úgy látszik, nem tartotta fontosnak ezt a beszélgetést, pedig többen is nyújtottuk a kezünket, hogy van mondanivalónk. Nos, hát akkor beszélgessünk nagy nyilvánosság előtt, mert megérdemlik.

    Az én véleményem szerint a Durindó szép jövőnek néz elébe. Hogy miről gondolom? A nagy lelkesedésről. És a tudásról, a hozzáértésről. Most tűnik ki, hogy mennyi fiatal kapcsolódott be ebbe a munkába. Vajon mi vonzotta őket oda? A citera vagy a népdal? Én azt hiszem, a hagyományos népművészet minden ágazata. Most bizonyára sokan arra gondolnak, van itt még sok tennivaló és probléma. Van. Egész biztosan van. De a problémák azért vannak, hogy megoldják, akik csinálják, és hiszem, hogy meg is fogják oldani a problémákat. Szerintem az esti gálaesten tűnt fel egy nagyon kicsit az egyhangúság, és hogy bizony a népdalok nem voltak mind népdalok. De mindettől eltekintve még egyszer mondom, a Durinó szép jövő előtt áll. Jobb kézbe nem is kerülhetett volna, mint Király Ernőébe. Tudom, akik a selejtezőn átjutottak, még nagyobb szorgalommal dolgoznak tovább. Akik pedig nem jutottak át, azoknak semmi szín alatt se vegye el a kedvüket, mert még szép eredményeket érhetnek el. És még valami, amit senki se fel-ejtsen el, ez az a munka, amit nem lehet soha megunni. Sem a szereplőknek, sem a közönségnek. És ez a fontos!

    További jó munkát a rendezőknek, szereplőknek, és gratulálunk Király Ernőnek, a szervezőnek.

    Sok Durindót kérünk!" (Zabos Piroska, Horgos, Boris Kidrič u. 37.: A horgosi Durindóról, Magyar Szó, Közös Iróasztalunk, 1979. áp-rilis 8.)

    "A vajdasági citerások I. Pacséron megtartott találkozóján Király Ernő a citera történetéről tartott előadást, három évvel később, a horgosi Durindó értékelőbizottságának nevében pedig már 25 résztvevő citerazenekar és 24 szólóciterás produkciójáról beszélt, rá kellett mutatnia a bemutatott repertoár dallamainak válogatásában jelentkező fogyatékosságokra, hogy kevés a parlandó (beszélt ritmusú), a helyi dallam, hogy nagy a népies műdalok aránya, hogy kevesebb dallamból álló, de jól begyakorolt-kidolgozott műsort kell készíteni, hogy a záróhangok, a dallamok befejezése sem mindenkinél helyes, hogy a nagyobb létszámú együttesek alkalmazzanak kisebb- nagyobb méretű hangszereket, hogy játék közben csak azok énekeljenek, akik jól tudnak népdalt énekelni, hogy a pergetés (tremolo) a tamburajátékra jellemző, s beszélt az eredményekről is, arról, hogy kisegyüttesekkel is lehet színvonalas, sőt még zenekarszerű játékot is produkálni, kánonokat is játszani (Batyu zenekar), hogy pl. az Este a székelyeknél című Bartók feldolgozás is megfelelő hangszerelésben (citerazenekari átiratban) milyen jól játszható falusi citeraegyüttesekkel is (a tornyosi felnőtt citerazenekar), hogy a köcsögdudán kívül egy másik népi (béres) ritmushangszer, a nyújtófa is megjelent, mint a citerazene kísérője (a sziváci Túri Sándor és Mária). (...)

    Minden citerázni tudó vajdasági bemutatta játékát, hangszerét, tapasztalatokat cserélt, utasításokat kapott arra, hogyan játszhat még jobban, milyen újabb játéklehetősé-gek vannak még a citerajátékban, hogyan helyezheti el még pontosabban az érintőket hangszerének fogólapján, milyen magas legyen az alsó húrláb, hogy a dallamhúrok az alsó húrlábhoz legközelebbi érintőtől csak 3-4 mm-re lehetnek, hogy eddig a legjobbnak az égetéssel történő díszítési eljárás bizonyult, hogy a fedődeszkát ragasztással rögzítsék, s ne díszítsék műanyag-ragasztással stb." (Radák Xénia: Az V. Durindó Horgoson, Magyar Ké-pes Újság, 1979. április 15.)

    "PATAKI János horgosi citerakészítő mestert országszerte ismerik. (...) A magyar népzene kiváló ismerői szűkebb hazánkban János bácsit tartják e húros hangszer legkiválóbb készítőjének. (...)

    - Zenét sohasem tanultam. (...) Amikor az 1970-es évek elején megalakítottuk Horgoson a citerazenekart, több hangszerre lett szükségünk. Eleinte régi hangszer mintájára készítettem a citerát, de rájöttem, hogy tudásom, tapasztalatom hiányos. Egy alkalommal Magyarországon járva Sándorfalván felkerestem BUDAI Józsefet, az ismert citerakészítő mestert. Tőle kaptam az első szakmai utasításokat, de KIRÁLY Ernőnek köszönhetem, hogy ma már a hangszerkészítés mesterének vallhatom magam.

    - Két és fél oktávos citerákat készítek. Vidékünkön legelterjedtebb a csikófejes és az úgynevezett hasas citera. Az utóbbi hangszertípus egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Alapos, körültekintő munkát igényel a hangszerkészítés. Először is ügyelni kell a faanyag kiválasztására, sőt a minősége is fontos szerepet játszik. A citera feje keményfából készül. Rendszerint száraz diófát, gőzölt bükköt, jávort vagy mahagónit használok. Az oldala és a teteje fenyőfából, de legjobb, ha hársfából készül." (Vukovićné Kovács Mária: Egy citerakészítő vallomásából, Magyar Szó, Tiszavidék, 1979. október 12.)

    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. október 14.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    XIII.
    A szólóciterások és zenekarok találkozói
    A vajdasági citerazenekarok vezetőinek továbbképző
    tanfolyama - A citerazenekari találkozót
    a Gyöngyöshokréta keretébe teszik át - A hetedik
    Durindó Kikindán és a rádióban - 1982-ben Topolyán
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
     "...január 25-étől 27-éig folyt a vajdasági citerazenekarok vezetőinek tovább-képző tanfolyama az újvidéki Brankovo kolo lfjúsági Otthonban. (...)

    Király Ernő előadásában a hagyományos citerázás színesebbé tételével fog-lalkozott, s felsorolta az erre alkalmas egyszerű zenei eszközöket: ilyen pl. a köcsögduda, láncos bot, különféle csörgők, szárított kabaktök búza- vagy kukoricaszemmel töltve, kanalak, a fésűre helyezett papír, a nyelv alá tett levél vagy kaucsuklemez, a fütty stb. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a különböző nagy-ságú és hangolású citerák váltakozva való megszólaltatása is érdekessé, vonzóvá teszi az előadott népzenei művet.

    Előadásában kitért arra is, hogy a citera gyenge hangereje késztette az elektromos citera megkonstruálására. Szerinte ez a hangszer hangzás tekintetében felveszi a versenyt bármely másikkal, hisz megszólaltatható pengetővel, fémrúddal, cimbalomverővel, vonóval stb., és ha akadnak tehetséges megszólaltatói, a koncertpódiumon is elfoglalhatja a helyét.

    Kovács Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész CITERÁS című szobra
    Varga Péter zeneszerző, a Vajdasági Zeneegyesüle-tek Szövetségének képviselője, a műsorok összeállításáról beszélt. Szerinte a legfontosabb feladat, hogy a citerazenekarok vidékünk jellegzetes népdalait kutassák fel, hogy ezzel is mentsék és ápolják zenei anyanyelvünk értékeit. (...)

    A szemináriumon szó esett még a citerazenekarok Kikindán, 1980. június 7-én sorra kerülő találkozójáról, a Durindóról is. A zenekarvezetők együtteseik álláspontját tolmácsolva javasolták, hogy a Durindó továbbra is maradjon egész napos rendezvény, hogy a citerázók láthassák, hallhassák egymást, tapasztalatot cseréljenek, hangszerkészítési és -díszítési tanácsokat kaphassanak egymástól vagy a szakemberektől. Senki sem kifogásolta a Vajdasági Zeneegyesületek Szövetségének azt a törekvését, hogy a citerazenekari találkozót a Gyöngyösbokréta keretébe tegyék át." (Borús Sándor: Egy hangszer lehetőségei - A vajdasági citerazenekarok vezetőinek továbbképző tanfolyama Újvidéken, Magyar Szó, 1980. január 31.)

    "A vajdasági szólóciterások és zenekarok idei találkozóját október 18-án, szombaton tartják meg Kikindán. Szervezését és lebonyolítását a kikindai Egység Művelődési Egyesület vállalta a Vajdasági Zenei Egyesületek Szövetségének és az Újvidéki Rádió Népzenei Osztályának támogatásával. (...)

    A zenélők játékát szakbizottság fogja értékelni. A legjobb szólisták és együttesek zaróhangverseny keretében mutatják majd be tudásukat. A szakelőadások témái és szerzői:

    Bánszki Mária néprajzos: A népi citera díszítése, festése;

    Beli Stevan hangszerkészítő: A citera készítésmódja, anyaga, húrozata;

    Király Ernő zeneszerző - népzenegyűjtő: A citerák fajtái, új játékmódok és a behangosított citera hangzáslehetőségei.

    Az Újvidéki Rádió az egész napi rendezvényt hangszalagra veszi, és beszélgetést készít a jelenlevőkkel. Mindez bemutatásra kerül majd az Újvidéki Rádió Durindó című adásaiban." (K.: Durindó '80 Kikindán, Magyar Szó, 1980. ok-tóber 12.)

    "December 5-én, 18.30-kor megkezdjük az 1980-ban rendezett, sorrendben hetedik Durindó közvetítését, amelyet Kikindán tartottak meg október 18-án. (...) Az egész napi zenélés alatt 17 zenekar és 12 szólista játéka került hangszalagra. (...) Általános vélemény szerint a hetedik Durindón előadott zeneszámok egy részének technikai kivitelezése fejlődést mutat, egyes zenekarok pedig ahelyett, hogy a citera hagyományos és újabb lehetőségeit alkalmaznák, énekesekkel és különféle hangszerekkel igyekeztek színezni, változatossá tenni játékukat. Jó feldolgozásokat játszottak a vojlovicai, tornyosi, becsei, csantavéri, csókai és más zenekarok. Minderről bővebben szó lesz a Dur-indó című adásainkban. A hetedik Durindóról helyszíni hangfelvételeket sugározunk." (Király: DURINDÓ - ÚJVIDÉKI RÁDIÓ, RTV-Újság, Magyar Szó, 1980. december 5.)

    "Szombaton délután fél 6-kor a topolyai színház termében a Durindó műsorát láthatja a közönség. Előtte 17 órakor a rendezvény tiszteletére a színház előcsarnokában megnyílik a topolyai amatőr festők tárlata.

    A Durindó részvevői a következő művelődési egyesületek citerazenekarai: Magániparosok Egyesülete (Topolya), Ady Endre (Moravica), Kodály Zoltán (Kanizsa), Szirmai Károly (Temerin), a Kertek III. helyi közösség (Zenta), Móra Ferenc (Csóka), Egység (Kikinda), Becsei Művelődési Otthon, Petőfi Sándor (Versec), horgosi Művelődési Ház, pacséri Művelődési Egyesület, a VDNSZSZ Balkán tagozata (Topolya), Petőfi Sándor (Muzslya), Népkör (Szabadka), Petőfi Sándor (Székelykeve), Bartók Béla (Csantavér), Petőfi Sándor (Pancsova), Ady Endre (Tornyos) és Testvériség ME (Bajsa).

    Ezek teljesítményének elbírálására háromtagú szakbizottságot nevezett ki a Gyöngyösbokréta fesztiválbizottsága Király Ernő, Varga Péter és Szűcs Budai József személyében.”(V.T., Magyar Szó, 1982. június 2.)

    (Folytatás jövő szombati számunkban)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. október 21.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    XIV.
    Problémák mindenhol vannak
    "...még csak egy rövid kerekasztal-beszélgetésre sem
    került sor."- "A népszerű tudományos előadások is
    elmaradtak..."- Óvodások a citerával
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
    "HA FELTENNÉNK A KÉRDÉST: az utóbbi évtizedben vajon melyik népi hangszer indult ilyen virágzásnak vidékünkön és máshol, mint a citera, nehezen találnánk választ. E népi hangszer nagyon régi eredetű, minden valószínűség szerint Ázsiából származott el hozzánk, illetve a Pannon síkságra, ahol évszázadokig rejtőzködött. Íróink, festőink, sajnos, nem örökítették meg, fényképes emlékek sem őrzik régi formáját, szemben más népi hangszerekkel, mint például a furulya, cimbalom, lant stb. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt is zömmel ott volt mindent faluban, és olyan gazdag, változatos formában, dúzítésben, nagyságban, hogy párját ritkítja még ma is a népi hangszerek között. (...)
    Az első festményt, amely egy öreg, citerázó parasztot ábrázolt, Topolyán láttam a hetvenes években egy kiállítás alkalmával annak a helyiségnek az előcsarnokában, ahol az idén a Durindót rendeztük. (...)
    Ami a citerások találkozóját illeti, hát az sajnos csak audio-vizuálisan történt, vagyis láthattuk és hallhattuk a jól vagy kitűnően játszó citerásokat, zenekarokat. A késő délutáni órákban kezdődő, szünet nélküli, háromórás műsor után, sajnos, még csak egy rövid kerekasztalbeszélgetésre sert került sor. Pedig beszélgetni kellett volna mind a zenélőkkel, mind a vezetőkkel a jelenlegi problémákról, sikerekről. A népszerű tudományos előadások is elmaradtak, amelyek a citerajátékról, a hangszer készítéséről, faragásáról, színezéséről, a zenélők öltö-zetéről szóltak, és szinte szerves részét alkották a Durindónak.
    Mindennek szükségességét nem is lehet elmondani. Gondoljunk csak arra, hogy a tánccsoportokat, énekkarokat stb. rendszerint képzett vagy legalábbis tanfolyamokon nyert tapasztalatokat szerzett szakemberek vezetik. Viszont a citerazenélésre, zenekarok vezetésére képzett szakvezetőink száma igen hiányos, vagy nincs belőlük. Ezért volna szükséges, hogy az ilyen találkozó ne csak a közönség számára készült népdalest, hanem a Durindó valóban egy szakmai találkozó legyen és legalább egy-két napig tartson, mivel több mint 500 citerást tudunk Vajdaságban.
    Mindennek ellenére az idei Durindó a vajdasági citerások népdalestje, amely három óra leforgása alatt zajlott le, jól sikerült, s a topolyai közönség kitett magáért, megtöltötte a színháztermet és egyes zeneszámokat vastapssal köszöntött. Ez bizonyítéka annak, hogy a citeramuzsikának most már van közönsége, ami egyébként a korábbi Durindókon is bebizonyosodott. (...)
    Nagyon szép fejlődést mutatott a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület citerazenekara, amely már évek óta élen jár a többszólamú zenélésben Nagy Bálint odaadó vezetésének köszönthetően, a csantavéri Bartók Béla, valamint a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület citera-, tambura- és vegyes kórus-ból álló együttese Borus Sándor, illetve Gogolyák Antal vezetésével. Ezek az együttesek helyi népdalokkal, és mindig stílusos előadással mutatkoznak be a Durindókon. Továbbá kellemes meglepetés volt számunkra az újonnan alakult pancsovai leányegyüttes Ambrus Győző vezetésével. Új példáját mutatták be a citerazenélésnek a többszólamú és variációs feldolgozásokkal. Szép eredménnyel tűnt ki a temerini Szirmai Károly művelődési egyesület tizenhat tagból álló Búzavirág nevű gyermekegyüttese. A hagyományos, ízes népi zenélést ezúttal legjobban a székelykevei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület öttagú együttese tolmácsolta. Hagyományosan, pulykatollal pengették és fogták a citera hangjait és ezáltal kellemes, lágy színezésben csengtek a dallamok. A magánjátékosok közül Borsi Ferenc tűnt ki virtuóz zenélésmódjával. Szép sikerrel szerepelt a temerini Hajdú Ferenc maga készítette tekerőlantjával. (...)
    Azt hiszem, nagyon kívánatos volna, hogy az elkövetkező Durindó vezető és szervező bizottságának tagjai citerazenélők legyenek, és akkor reméljük, a DURINDÓ visszanyeri majd eredeti formáját és nem egy egyszerű, szórakoztató jellegű népdalestté fog zsugorodni, hanem valóban szakmai találkozó is lesz, amelyről a szereplők gazdag tapasztalatokkal térnek haza, a közönség pedig a záróest keretében a citeramuzsika legjobb művelőit ismeri rneg." (Király Ernő: Durindó vagy népdalest?, Magyar Szó, 1982. június 14.)
    "A citerazenélés Vajdaságban mind nagyobb teret hódít a fiatal zenekedvelők körében is. Erről tett bizonyságot a június 4-én Temerinben rendezett Durindó, a XX. GYÖNGYÖSBOKRÉTA keretében. Ezúttal a Durindó visszanyerte el-sődleges formáját; egész napos zenei találkozó volt. Több mint 400 zenélő és énekes mutatta be tudása legjavát. Az óriási temerini Sportcsarnok egész napon át zengett a citeraszótól. A délelőtti órákban kotta- és hangszerkiállítással egybekötött szaktanácskozás volt, amelynek keretében bemutatásra került a hangszedőkkel felszerelt, illetve a villanycitera, a citeráról megjelent írások, kották és szó esett a hangszerek készítéséről, a citerazenekarok összeállításáról, az együttesek öltözékéről stb. A kérdésekre a szakbizottság tagjai: Király Ernő zeneszerző és népzenekutató, Varga Péter zeneszerző és zenetanár, valamint Bánszki Mária néprajzos adtak feleleteket, szaktanácsokat, Linka László, az Újvidéki Rádió magyar népzenei osztályának munkatársa pedig interjúkat készített a jelenlevő szakvezetőkkel.
    Örvendetes, hogy az idei Durindón a szereplők kétharmada a fiatal, sőt a legfiatalabb nemzedékből való, s ezek között számos az óvodás és kisiskolás: a műsor elején öt 16-24 tagú gyermekegyüttes szerepelt meglepően jól felkészülve, ügyesen hangszerelt többszólamú gyermek- és népdalfeldolgozásokat játszottak. Házigazdaként elsőnek a temerini Kókai Imre Általános Iskola 24 tagú gyermek citerazenekara lépett fel Pálfi Izabella és Zsolt tanulók vezetésével. Na-gyon ötletes saját feldolgozású népi gyermekdalokat adtak elő énekelve-citerázva. A másik meglepetésszámba menő együttes a szentmihályi óvodások 15, és a kisiskolások 16 tagú együttese volt. Ők is több szólamban muzsikáltak és énekeltek Mavra Julianna szakvezetésével. Mindkét együttes előadása határozottan magas szintű gyermekzenélésről tanúskodott. Továbbá sikeresen szerepelt a teme-rini Szirmai Károly és az újvidéki Petőfi Sándor művelődési egyesületek gyer-mekzenekara." (Király Ernő: Durindó '83 Temerinben - Tömegesen cite-ráznak a fiatalok, Magyar Szó, 1983. június 9.)

    (Befejező része jövő szombati számunkban.)



    FORRÁS:
    Magyar Szó
    1995. november 4.
    A CITERA ÉS A DURINDÓ TÖRTÉNETE (1958-1983)
    XV.
    Újítások és fiatalok
    A temerini Durindó 1983-ban - La condor el passo --
    -Újítások: gitár, csörgő, hegedű, tambura, bőgő,
    tekerőlant és duda - Lekottázva és lemezen --
    Citeralemez: Tiszáról fúj a szél
    (Írta és összeállította Király Ernő)
     
     "Az ifjúsági és a felnőtt zenekarok közül ki kell emelni a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesü-let ifjúsági citerazenekarát, amely Borsi Ferenc szakvezetésével működik. Az együttes játéktechnikája, pattogó ritmusa, intonációja az előadott táncnótákkal együttvéve valóban népművészeti produkció volt. A tornyosi Ady Endre nyolctagú citeraegyüttese és tíztagú énekcsoportja Kónya Sándor szakvezetésével szintén többszólamú citerazenélést mutatott be. A zenekar egyöntetű játéka, a kórus népi hangzású, ízes előadásmódja példamutatója az efféle zenélésnek.
    Citeralemez: Tiszáról fúj a szél -- A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület ifjúsági citerazene-kara:
    Bubelényi Lívia, Csehák Gábor, Kispál Éva, Mészáros Tamás, Tóth Róbert, Tóth Zoltán, Vas-tag János, Zámborszki Mátyás - Zenekarvezető: Borsi Ferenc - 1. Erdő közepébe... 2. A Vargáné káposztát főz * Kétkrajcáros kis bögre * Zsubrik pajtás szűrkankója * Hej , kikirics, kikirics * Aki legény akar lenni
    Hasonló szép eredménnyel szerepelt a zentai Harcos Szövetség citeraének együttese Palatinus János vezetésével. Tehetséges fiatal szólóciterásuk, Csányi Endre sikeresen adta elő jól összeállított népdalcsokrát. Újítást hozott az idei Durindóra a pancsovai Petőfi Sándor hattagú citeraegyüttese, gitárral és csörgőkkel kibővítve. A La condor el passo című dél-amerikai dallamot adták elő, együttesükre átírt többszólamú feldolgozásban. Továbbá a csantavéri Bartók Béla negyventagú citera-, tambura-együttese és énekkara Gogolyák Antal vezetésével e sorok írójának feldolgozásait tolmácsolta, amely erre az együttesre íródott. E zeneileg meglehetősen bonyolult szerkezetű polifonikus darabokat nehézségük ellenére jól játszották. A becsei Batyu citerazenekar, amely már szintén évek óta szerepel a Durindókon ezúttal vegyes összeállítású (hegedű, tambura, bőgő, tekerőlant, duda) hangszeregyüttesként lépett fel. Dél-alföldi dudanótákat játszottak.
    A székelykévei Petőfi Sándor ME citerazenekara és énekegyüt-tese helyi népdalokat és a Petőfi brigád dalaiból adott elő három számot Ispánovics Márta vezetésével, szép sikerrel.
    A szólójátékosok közül Milorad Čurčić fiatal sziváci népi furulyás gazdagon cifrázva szólaltatta meg a délszláv táncnótákat. Hajdú Ferenc tekerőlanton és citerán adott elő egy-egy népdalcsokrot e hangszereknek megfelelő stílusos előadásban.
    Citeralemez: Tiszáról fúj a szél -- A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület ifjúsági citerazene-kara:
    Berák Vali, Bozóki Szerénke, Harcsa Éva, Komáromi Ágnes, Kormányos Edit, Kovács Er-vin, Krekus Mária, Lajcsák László, Latinyák Eri-ka, Micsik Márta, Német Ibolya, Pataki Katalin, Schmidt Mónika, Varga Errsébet, Varga Mihály - Zenekarvezető: Vrábel János - 1. Kék ibolya bú-nak hajtja a fejét 2. Volt egy lovam.....3. Az anyó-som olyan tiszta -- Bodor Anikó, Burány Béla és Kónya Sándor gyűjtése

    A citerán való magas szintű, cifrázatos zenélés lehetőségeit Borsi Ferenc csillogtatta rneg magánjátékában.
    A szemle kerekasztalbeszélgetéssel zárult. A szakbizottság mind a 26 együttes játékáról, öltözékéről stb. elmondta észrevételeit, és hasznos szaktanácsokkal látta el a jelen levő szakvezetőket. Javaslatok is elhangzottak. Többek között, hogy érdemes volna az eddigi Durindó rendezvények legsikerültebb zeneszámait lekottázni és kiadni, valamint hanglemezen megjelentetni. Ennek nemcsak közönségsikere lehetne, hanem egyben dokumentuma volna e népi muzsika másodvirágzásának." (Király Ernő: Durindó '83 Temerinben - -Tömegesen citeráznak a fiatalok, Magyar Szó, 1983. június 9.)
    A DURINDÓT továbbra is megrendezték minden évben, július elején a GYÖNGYÖSBOKRÉTA keretében.