MARTIN GYÖRGY
(1932-1983)

Élő népzene - Martin György nyomában 1. rész Szék - Bonchida
 
Élő népzene - Martin György nyomában 2. rész - Kalotaszeg


 Élő népzene - Martin György nyomában 3. rész - Felső- Tisza vidék

Élő népzene - Martin György nyomában 4. rész (Bag)


Élő népzene - Martin György nyomában 5. rész - Elek


 Élő népzene - Martin György nyomában 6. rész - Méhkerék

Élő népzene - Martin György nyomában 7. rész - Sárköz  


Élő népzene - Martin György nyomában 8. rész - Rábaköz



In memoriam Martin György
Pesovár Ernõ
Megjelent az Ethnographia 1987. évi XCVIII. évf. 2-4. számában 149-152. o.
 

--------------------------------------------------------------------------------

     A magyar és egyetemes folklorisztikai kutatás kiemelkedõ egyéniségének, MARTIN Györgynek az életmûve olyan koncepciójú szellemi örökség, melynek a hatásában is lemérhetõ számbavétele és értékelése az elkövetkezõ generációk feladata. Munkásságát méltató megemlékezésemmel csupán arra vállalkozhatom tehát, hogy felidézem életútjának fõbb állomásait, a korszerû tánc- és tánczenei kutatás kimûvelésében, tánchagyományunk értelmezésében elért legjelentõsebb eredményeit.

     Az alkotás lázában eltöltött, új tudományágat teremtõ három évtizedes munkássága elsõ periódusában tánchagyományunk megismerése és feltárása, valamint a gyûjtés módszerének, a rendszerezés elveinek a kialakítása volt az elsõrendû feladat. MARTIN György eredményekben gazdag életmûvét ezek, az 1950-es években idõszerû és megoldott feladatok alapozták meg.

     A magyar néptáncról, területi tagozódásról meghatározó erejû élményt jelentett számára e kezdeti periódusban a Dél-Dunántúlon, a Felsõ-Tiszavidéken, a Galga mentén végzett kutatómunka, valamint a határon túli elsõ gyûjtõút (1956), mely a Szalonta környéki cigányok (Tenkes), a Fekete-Körös völgyi magyarság (Köröstárkány) és Györgyfalva tánchagyományának a megismerésére adott lehetõséget.

     E korszak egyik jelentõs eredménye a néptánckutatás kollektív vállalkozásaként 1954-ben megjelent Somogyi táncok címû kötet, mely már érvényesíti a tánckultúránk megismeréséhez és értelmezéséhez nélkülözhetetlen elveket, a komplex igényû (táncot, zenét, szokáskeretet és a táncélet egyéb jelenségeit egységben vizsgáló) kutatási módszer továbbfejlesztett koncepcióját, s melyben megvalósult a néprajzi és koreográfiai szemlélet helyes aránya.

     Meghatározó szerepet kapott MARTIN György késõbbi munkásságában e kötet néhány további tanulsága is, így az ugrós tánctípus felfedezése, a karikázók klasszikus formáinak és a somogyi tánczene archaikus vonásainak a felismerése.

     Kutatási módszere és szemlélete további tökéletesítésére a Felsõ-Tisza vidék eleven táncéletének átfogó vizsgálata adott lehetõséget. Errõl tájékoztat a Szabolcs-Szatmárban végzett munka tanulságait összegezõ beszámoló (1958), amely tánckultúránk olyan alapvetõ és lényeges jelenségeinek a megismerésérõl szól, melyek inspirálóan hatottak MARTIN György koncepciójának kialakítására. Errõl tanúskodnak a cigányok tánchagyományáról, a hajdútánc-botoló problematikájáról, az új táncstílus kialakulásáról írott tanulmányai és a botoló nóták alapján kimunkált zenetörténeti elgondolásai.

     MARTIN György szinte hihetetlen munkabírásának egyik jele, hogy a Somogyban és a Felsõ-Tiszavidékén folyó kutatás közjátékaként 1955-ben megjelenteti a Bag táncélete és táncai címû kötetét. E monográfiára méltán illik a mintaszerû jelzõ annak ellenére, hogy igényességéhez híven ezt írja a táncéletet bemutató fejezet jegyzetében: "A tanulmány nem tart igényt monografikus teljességre, nem befejezett gyûjtés és feldolgozás eredményeit foglalja magában."

     A táncfolklorisztikai kutatást megalapozó idõszak eredménye még a magyar néptánc rendszerezését szolgáló, az improvizatív táncalkotás elveit feltáró tanulmány, A magyar néptánc szerkezeti elemzése (Módszertani vázlat) c. tanulmány megjelentetése (1959., angolul 1961) és e célkitûzés szerves folytatásaként A motívumtípus meghatározása a táncfolklórban címû munka (1963. 1., angolul 1963. 2.).

     Lenyûgözõ és egyedülálló néptáncismeretét az 1960-as évek táguló horizontot nyitó gyûjtései mélyítették el, melyek az egész magyar nyelvterület feltárásán túl kiterjedtek a Kárpát-medencében élõ népek, a szlovákok, románok, gorálok, németek és cigányok táncfolklórjára. Látókörét céltudatosan bõvítette a balkáni népek tánchagyományának a kutatásával, majd a török és arab táncfolklór tanulmányozásával. Az egyetemes tánckultúra világába is betekintést nyújtó etiópiai kutatóútja pedig lehetõséget adott arra, hogy a tánchagyomány értelmezésére kialakított elveit e délkelet-európaitól eltérõ tradíció összefoglalásával is próbára tegye (1966. 1.).

     A szívós munkával szerzett anyagismerete európai kitekintéssel, az összefüggéseket felismerõ fogékonysággal párosult, történeti szemléletét pedig következetes logikával ötvözött szárnyaló fantáziája tette teljessé. E szellemben végzett alkotómunkája eredményeként már az 1960-as években kiteljesedett MARTIN György kutatói koncepciója.

     Errõl tanúskodik azoknak a tanulmányoknak a sora, melyek a táncfolklorisztikai kutatás egzaktabb elõfeltételeit megteremtõ rendszerezés további kimûvelését, a paraszti táncalkotás elveinek a feltárását szolgálták.

     A formai sajátosságok vizsgálatához nélkülözhetetlen elméleti problémákat oldotta meg az általános folklorisztika, zene, nyelvészet tanulságait is figyelembe véve a motívumrendszerezéssel foglalkozó tanulmánya, az ezzel együtt megjelentetett monográfia (1964. 1.) pedig a koncepció gyakorlati próbájaként igazolta a módszer eredményességét.

     A témakörben megjelent további írásai közül kiemelkedõ jelentõségû az a tanulmánysorozat, mely Közép-Kelet-Európa legvirtuózabb, leggazdagabb formakincsû tánctípusa, a legényes vizsgálatával foglalkozik. Már gimnazista korában lenyûgözte a Molnár István vezette Csokonai Együttesben e tánc szépsége, a benne testet öltõ alkotói fegyelem. A magyar néptáncmûvészet e kiemelkedõ értékû tánctípusa iránti tisztelete és csodálata jegyében egész munkássága során gyûjtötte a legényes változatait, elemezte alkotói elveit (1966. 3., 1967. 3., 1976. 1., németül 1977. 3. és posztumusz mûveként jelent meg 1985-ben A mezõségi sûrû legényes). Ilyen jellegû vizsgálatainak eredménye a sajtó alatt levõ Lõrincréve táncélete és táncai c. kötet, betetõzése pedig befejezetlen kézirata, mely századunk magyar paraszti tánckultúrájának legnagyobb egyéniségét mutatja be. A kalotaszegi Mátyás István (Mundruc) 42 legényes változatát és mintegy 300 motívumát tartalmazza a monográfia. (Idõközben a Zenemûkiadó letett a lõrincrévei kötet kiadásáról.)

     A néptánc törvényszerûségeit feltáró szerkezeti vizsgálatai, formai elemzései nem az öncélú strukturalizmus szellemében születtek, hanem a hagyomány életére, történeti alakulására is fényt derítõ szemlélet jegyében. Kitûnõ példája az így kirajzolódó tanulságoknak, ahogy az erdélyi férfitáncok egymásba fonódását, az új stílus születésének a folyamatát vizsgálta a Mezõségi férfitáncok (1970. 4.), ill. a Legényes, verbunk, lassú magyar (1973. 1.) c. tanulmánya.

     A 60-as években kialakított koncepció szerves része MARTIN György kutatásainak az a vonulata, mely meghatározta tánchagyományunk típusait, történeti rétegeit. E tanulmányok összehasonlító-történeti szemléletükkel új távlatot nyitottak nemcsak a magyar, de a kelet-európai táncfolklorisztika számára is. Az IFMC gottwaldovi kongresszusán elhangzott elõadásában (1963. 4.) vázolt gondolatmenetét fejti ki részletesebben gazdagon dokumentált írása, a Magyar tánctípusok kelet-európai kapcsolatai (1964. 2., angolul 1965. 1.). A tanulmány meggyõzõen igazolja a hazai néptánckutatás törekvéseinek azt a helyes elvét, mely szerint az egyes népi-nemzeti tánckultúrák vizsgálatának csak akkor van létjogosultsága, ha erre az átfogóbb történeti folyamatok keretében kerül sor. Ezt a felfogást érvényesíti MARTIN György a Kárpát-medence tánckultúrájában domináló improvizatív elõadásmód elemzésében (1967. 2., 1980. 3., angolul 1980. 4.). Ez a szemlélet jellemzõ Az európai tánckultúrák és a kelet-európai tánchagyomány c. írására (1975.), és ez határozza meg egész további munkásságát, ezen belül a tánc és tánczene kapcsolatát feltáró vizsgálódásait (1965. 2., franciául 1965. 3.), valamint a magyar zenefolklorisztikai kutatást is új szempontokkal és eredményekkel gazdagító mûvei.

     A zenefolklorista MARTIN György munkásságának ilyen felfedezés számba menõ eredménye a történeti proporciós gyakorlat tánczenénkben kimutatható jelenléte, és annak igazolása, hogy a páratlan ütemfajták és aszimmetrikus ritmusok a magyar népzene szerves részét alkotják (1968. 3.), s e problémakör szerves folytatásaként hívta fel a figyelmet a táncciklusra, a táncoknak és tánczenének arra a szvitszerû füzérére, mely a különbözõ történeti rétegekbe tartozó tradíciók egymáshoz hasonulásának, nagy egységébe komponálásának a kerete (1970. 3., 1978. 1.). Ugyanígy támpontul szolgál a további kutatás számára az a tanulmánya, mely a Magyar Népzene Tára VI. kötetében közölt dallamtípusok alapján rendszerezi az ezekhez kapcsolódó táncokat (angolul 1972. 2., magyarul 1982. 7.).

     Az eddig idézett írások csupán érzékeltetik MARTIN György sokrétû kutatói tevékenységét, azokat a legfontosabb témaköröket, melyek kimunkálásával elõkészítette az 1970-es évek elejétõl megjelenõ nagyszabású összefoglaló munkáit. Ezek közül a Magyar tánctípusok és táncdialektusok (1970. 1--2., 1971. 1., 1972. 1.) tánckultúránk területi és történeti tagozódásáról ad áttekintést. Ennek rövidített és képekkel gazdagon illusztrált változata a négy nyelven megjelent A magyar nép táncai (1974. 1--4.) c. kötet.

     Ugyancsak tánckultúránk egészérõl ad átfogó képet az egyetemi tankönyvként megjelent A magyar folklór c. kötet Tánc fejezete (1979. 2.), mely tudománytörténeti áttekintése, módszertani része mellett a magyar tánckincs történeti rétegeirõl ad új összefüggéseket feltáró összefoglalást.

     Ezzel egy idõben, de egy évtizedes késéssel jelent meg az egyetemes táncfolklorisztika számára is példamutató munkája A magyar körtánc és európai rokonsága (1979. 1.). Így jelentõs fáziseltolódással érvényesülhetett csupán e munka szemléletalakító hatása, és a komplex és korszerû összehasonlító-történeti vizsgálat eredményességét bizonyító konklúziók is csak késve válhattak közkincsé a kutatásban.

     Három évtized módszeres kutatómunkája eredményeként az összegzés korszakába lépett tehát néptánckutatásunk, és az elõkészületek jellegének megfelelõen több összefoglaló munka is kollektív vállalkozás eredményeként született. Az elmúlt évek súlyos veszteségei árnyékában ma már sajnos úgy értékelhetjük e köteteket, hogy MARTIN György életmûve is az ezekben megjelent munkáival zárult. A Magyar néptánchagyományokban közölt tanulmánysorozata (1980. 8--20.) felidézi a megtett út legjelentõsebb állomásait, a Tánckutatás és tánchagyomány Dél-Dunántúlon c. kötetben megjelent írások (1983. 2--5.) pedig a pályakezdést inspiráló kutatói élményekre visszatekintõ összegezések.

     Az életmûvet summázó tömör írásokat õrzik a Magyar Néprajzi Lexikon (1977--1982) számára írott és a Zenei Lexikonban (1983--1985) megjelent címszavai. De néhány posztumusz munkája (pl.: 1983. 10., 1984. 3.), valamint A körverbunk története, típusai és rokonsága c. kötetben (1983. 1.) végzett rendszerezõ, értelmezõ tevékenysége, az ugyanitt közölt pedagógiai és közmûvelõdési elgondolásai MARTIN György új alkotói periódusának kezdetét jelzik, amely immár örökre befejezetlen marad.